A 20 km-es szakasz 43,9 milliárd forintba került
Két hét múlva átadják az M7-es még hiányzó zalai szakaszát
Két hét múlva, augusztus 19-én átadják az M7-es autópálya még hiányzó zalai szakaszát Zalakomár és Nagykanizsa között - mondta el a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője.
2008.08.05 12:12MTIA sztráda 15,5 kilométer hosszú és összesen 12 műtárgy tartozik hozzá, 5 felüljáró és 7 aluljáró - közölte Fazakas Orsolya. A június 26-án átadott, Balatonkeresztúr és Zalakomár közötti mintegy 20 kilométeres szakasszal együtt mintegy 43,9 milliárd forintba került az együttesen csaknem 36 kilométeres autópálya beruházása. A Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti teljes pályát eredetileg egyben adták volna át a forgalomnak.
Az átadás és a forgalomba helyezés részbeni csúszását illetően a NIF korábban arra hivatkozott, hogy módosult időközben az autópálya törvény, ami érintette a közműkiváltásokat is. A törvénymódosítás akadályozta a kivitelezőt a közművek kiváltásában, ezért kellett változtatni a határidőn. A beruházás elkészültét némileg hátráltatta az is, hogy a korábban a tendert elnyert Porr-Viadom-Terrag-Asdag (PVT-M7) Konzorcium egyik tagja fizetésképtelenné vált.
A múlt évben a Viadom Zrt. ellen felszámolási eljárás is indult, ezért a feladatait és munkaterületeit a NIF jóváhagyásával a Porr és a Terrag-Asdag vette át, majd fejezte be a munkálatokat. Fazakas Orsolya kedden közölte azt is: október végén várható, hogy az M7-es horvát határ előtti legutolsó szakaszát és a két ország sztrádáját összekötő Mura-hidat is átadják.
A 800 méternyi magyarországi autópálya és a 250 méteres híd, továbbá a horvát oldalon szintén addigra elkészülő, mintegy egy kilométernyi sztráda elkészültével Budapesttől az Adriáig már megszakítás nélkül autópályán lehet majd közlekedni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06