Megsértették a rendeletet
Szeptember 1-je óta 40 taxiengedély visszavonását kezdeményezte a BKK
Szeptember 1-je óta negyven taxi engedélyének visszavonását kezdeményezte a hatóságoknál a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az ősz eleje óta érvényben lévő új taxirendelet egyes pontjainak megsértése miatt.
2013.10.11 14:38MTI
A BKK az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, 20 esetben a taxiállomás-használati engedély hiánya, másik 20 esetben pedig a hatósági ártól eltérő viteldíj miatt kezdeményezték az engedély visszavonását.
A BKK szeptember óta 1726 nyílt- és próbautazásos ellenőrzést hajtott végre. Több mint 200 esetben tapasztalták, hogy a taxis a fuvar befejeztével nem adott nyugtát vagy számlát a viteldíj átvételéről.
A BKK jelezte, továbbra is három műszakban, folyamatosan ellenőrzik a taxisok tevékenységét, kiemelt figyelmet fordítva a hatósági ár betartására. Az ellenőrzéseket a BKK koordinálja és a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság közterület-felügyelőivel közösen végzik.
A taxikat elsősorban a pályaudvarok, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a belváros taxiállomásain vagy a frekventált területek közelében ellenőrzik. Szeptemberben a BKK 297 taxi minősítő vizsgálatát végezte el, ennek 180 jármű megfelelt, a többi esetében hiánypótlásra vagy javításra szólítottak fel.
Budapest új taxirendelete szeptember 1-jén lépett hatályba, ennek értelmében a taxik az eddig maximált ár helyett fix viteldíjjal fuvaroznak: az alapdíj 450 forint, ezen felül kilométerenként 280 forintot, várakozásnál pedig percenként 70 forintot kell fizetni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06