Besárgultak
A budapesti taxisok hatodánál találtak kifogásolnivalót
Hetven próbautazásból 11 taxisnál talált kifogásolnivalót közös ellenőrzésein a budapesti kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelősége, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), valamint a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság.
2013.09.10 13:56MTIA három szervezet keddi közleménye szerint a szeptember 1-jével életbe lépett taxirendelet előírásainak betartását, különösen a fix ár alkalmazását ellenőrizték.
A hetven próbautazásból három esetben fordult elő, hogy rosszul adtak visszajárót a fuvarozók, hat esetben a taxis elmulasztott nyugtát adni, két esetben pedig a gépkocsivezető nem a rendeletben kötelezően előírt tarifát alkalmazta. Előfordult olyan is, hogy a tarifatáblázat kihelyezéséről feledkezett meg a sofőr, egyes esetekben több hiányosság egyszerre fordult elő.
A jogsértő taxivállalkozásokkal szemben a fővárosi kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelősége folyamatosan indítja meg az eljárásokat.
A főváros taxirendelete azt is tartalmazza, hogy a taxik az eddigi maximált ár helyett fix viteldíjjal fuvaroznak. A taxik küllemére vonatkozó előírások 2014 augusztus végétől hatályosak, és csak később lépnek életbe a rendeletben meghatározott műszaki előírások is.
A rendeletben foglaltakat Budapest közigazgatási területén belül a BKK önállóan is ellenőrzi, szabálytalanság esetén a taxiállomások használatára vonatkozó szerződés felmondása mellett a megfelelő hatóságnál is eljárást kezdeményezhet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06