Gyorsasági
Közel 140 km vár a pilótákra a Miskolc-ralin
Összesen 136 kilométer gyorsasági szakasz vár a pilótákra az immár 19. alkalommal sorra kerülő Miskolc-ralin, az országos bajnokság idei második futamán.
2013.05.10 17:30MTIA sajtótájékoztatóval egybekötött pénteki közönségtalálkozón a versenyzők közül megjelent Herczig Norbert, Spitzmüller Csaba és Turán Frigyes is. Ő autót cserélt, s mostantól egy Ford Focus WRC-vel rója majd a kilométereket.
A Miskolc-rali prológját szombaton tartják, majd még aznap, 15.00 órától hat gyorsasági szakaszt, összesen valamivel több mint 90 kilométert kell megtenniük az indulóknak. Vasárnap 14.00 órától négy szelektív szakaszra kerül sor, s amint az a sajtótájékoztatón kiderült, az ob mezőnyét összesen csaknem hatvan autó alkotja majd. Az idénynyitó Eger-ralin második Herczig Norbert azt mondta, igyekeztek alaposan felkészülni a miskolci versenyre.
"Nekünk az első napon lehetnek vérmesebb reményeink, a másodikon nem, ugyanakkor ha szombaton jól teljesítünk, reménykedhetünk egy tisztességes helyezésben." - fogalmazott.
A miskolci Spitzmüller Csaba most tavalyi autójával vág neki "hazai" futamának: "Az utolsó napokban felgyorsultak az események, kocsi lesz, de az abszolút első helyekért aligha tudunk versenyben lenni. Kapaszkodunk, várjuk az esőt, kemény párharcokra van kilátás" - mondta.
Kapcsolódó írások:
- Rali Eb: történelmet írhatnak Bessenyeyék
- Értelemszerűen - több liberalizmust ígérnek a Liberálisok
- Tarlós álliberalizmusról és a következő kormányról
- Szalay Balázsék ismét indulnak a Selyemút-ralin
- Kátyúvadász programot indul
- Ismét Ogier volt a leggyorsabb
- A címvédő Kazár Miklós nyerte az idénynyitót
- Egyelőre nem fektet be többet nálunk az osztrák posta
- Mexikó-rali - Ogier volt a leggyorsabb
- Kubica az idén ralizik
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


