Sugárzott a kocsijuk is
Két radioaktív román próbált bejutni Magyarországra
Az osztrák rendőrség rutinellenőrzés során két radioaktív emberre lett figyelmes a határon.
2013.05.05 22:22ma.huA 43 éves Gheorge Ionescu, és a 38 éves Dorin Nicolea Romániába utazott, mikor feltartoztatta őket az osztrák rendőrség - rutinellenőrzés céljából szerették volna megnézni, mit szállítanak be Magyarországon át Romániába. Szerencsére egy olyan speciális eszközzel nézték át az autót, melynek használata során kiderült: a jármű mérhető radioaktivitást mutat.

Ami még elképesztőbb, hogy a páros, az általuk szállított sugárzó anyag mellett tárolta az ételét és az ásványvizét. Mint elmondták, a veszélyes anyagot hűtve tárolták, és itt bizonyult a legjobb helynek az élelmiszer hidegen tartása is. A határőrök teljesen ledöbbentek, mivel az egész autó, az utolsó alkatrészéig és négyzetcentiméteréig szennyezett volt a nukleáris anyagtól. A doboz, amelyben jód-131 izotópot tároltak, nem volt biztonságos, annak ellenére, hogy már számtalan alkalommal használták ilyen jellegű anyag szállítására.
A párost ezt követően kórházba szállították, és további, sürgős kezelésekre lesz szükségük Romániában. Elmondásuk szerint már számtalanszor megjárták az utat Hollandia és Románia között, jód-131-gyel a fedélzeten.
A jód-131-et orvosi diagnózis és kezelési eljárások során alkalmazzák, a két férfi legálisan birtokolta a veszélyes anyagot, mindazonáltal nem az előírásoknak megfelelően szállították. A vizsgálatok szerint az egészségügyi határérték negyvenszeresét mérték a két szennyezett ember szervezetében.
A rendőrség a járművet ólomköpennyel borította be a biztonságos szállítás érdekében, majd elszállították Romániába, ahol a román hatóságok már várták az autót.
A vizsgálatot végző rendőr szerint egyszerűen elképesztő, hogy mennyire nem voltak tisztában a veszéllyel. A sugárszennyezettségük mértéke főként annak köszönhető, hogy az általuk elfogyasztott élelmiszert a radioaktív anyag mellett tárolták.
A két férfit végül megbüntették, és részletes tájékoztatást adtak a román közlekedési minisztériumnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


