Karcag
Öt áldozat - vádat emeltek a balesetet okozó moldáv sofőr ellen
Az ügyészség a bíróságnak indítványt tett a vádlott előzetes letartóztatásának fenntartására, mert véleménye szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.
2013.04.22 13:14MTIA Szolnoki Járási Ügyészség a Karcagi Járásbíróságon vádat emelt a Karcagnál öt ember halálával járó közúti balesetet okozó moldovai férfi ellen - közölte Balázsné Busku Terézia, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Főügyészség szóvivője hétfőn.
A vádlott január 6-án reggel az általa vezetett autóval Karcag külterületén, a 4-es főúton áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő gépkocsival. A másik járműben öten utaztak, és valamennyien életüket vesztették
Balázsné Busku Terézia ügyészségi szóvivő elmondta, a balesetet a vádlott figyelmetlensége okozta
A vád szerint a moldovai férfi kettőnél több ember halálát okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétségét követte el, emiatt az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta a vádiratban.
Az ügyészség a bíróságnak indítványt tett a vádlott előzetes letartóztatásának fenntartására, mert véleménye szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
- 7:57 Josep Borrell: az Unió részvétét fejezi az iráni helikopter-baleset áldozatainak
- 6:40 Először bocsátottak fel 5G-műholdakat Oroszországban
- 5:38 Mahosz-szóvivő: vélhetően nagy sebességgel ütközött a motorcsónak
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06