Tíz új autóbusz kezdi meg szolgálatát
Buszos fejlesztéseket indít Pécs
Buszcsereprogramot és más fejlesztéseket indít a Pécs közösségi közlekedési szolgáltatását ellátó Tüke Busz Zrt.
2013.04.18 13:07MTICsizi Péter (Fidesz) alpolgármester elmondta, hogy a következő hetekben összesen tíz új autóbusz kezdi meg szolgálatát a pécsi helyi közlekedésben. A győri gyártású Credo típusú autóbuszokat a Kravtex Kft.-től bérli a 100 százalékos önkormányzati tulajdonú Tüke Busz Zrt. A nyolc szóló és két csuklós, új gyártású autóbusz fél évig lesz forgalomban, ez idő alatt új járműveket is vásárol a társaság - mondta Csizi Péter. A buszvásárlást összesen 1,2 milliárdos, a Tüke Busz által felvenni tervezett hitelből finanszírozzák, és kizárólag új, korszerű motorral felszerelt járművekben, nagyjából 25-30 darab busz megvásárlásában gondolkodnak - mondta. A közbeszerzési felhívás megjelenése a következő hónapokban várható.
Csizi Péter az intézkedéseket azzal magyarázta, hogy a Tüke Busz Zrt. által jelenleg használt 160 autóbusz átlagéletkora húsz év körül van, az öreg Ikarusok javítása pedig óriási terheket jelent a cég számára. Hozzátette: a hamarosan forgalomba álló tíz új bérelt busz havi bérleti díja kevesebb lesz, mint a meglévő legrosszabb állapotú járművek havi javítási költsége.
Pécs alpolgármestere szólt arról is: a buszcsereprogrammal egy időben a Tüke Busz 520 millió forintos fejlesztést is indít 82 százalékos uniós támogatás mellett. Megújítják az utastájékoztatási rendszert, a buszokban lesz 226 belső tájékoztató panel, valamint hangos utastájékoztató rendszer is, a sofőrök munkáját pedig érintőképernyős fedélzeti számítógép segíti majd. A rendszer része lesz az is, hogy okostelefonok és internet segítségével az utasok számára is követhetővé válnak az autóbuszok, azaz pontosan lehet tudni, mikor ér a járat egy adott megállóba.
Hat kocsiban lesznek olyan készülékek, amelyek a felszállók számát mérik majd, valamint az uránvárosi végállomáson is lesz úgynevezett dinamikus tábla. Az uránvárosi és a Budai vámnál lévő pályaudvaron további 5 millió forintért felújítják a forgalmi irodákat is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:20 Emberi ostobaság miatt ebrendészek vitték el az utcacicákat Dorozsmán - most azt keresik, hova kerültek
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


