18-24 millió forint járművenként
Pályázat sűrített földgázzal működő autóbuszok beszerzésére
Az NFM által biztosított forrásból az azonos műszaki tartalmú dízelüzemű és gázüzemű járművek árkülönbözete fedezhető.
2013.04.05 14:02MTISzeptember végéig, vagy az 1,6 milliárd forintos keret kimerüléséig nyújthatnak be pályázatot az állami és az önkormányzati tulajdonú közlekedési társaságok a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) sűrített földgáz meghajtású autóbuszok beszerzését segítő kiírására.
A szaktárca pénteki közleménye szerint a pályázaton közösségi közlekedési feladatokat érvényes közszolgáltatási szerződés alapján ellátó állami vagy önkormányzati tulajdonú gazdálkodó szervezetek vehetnek részt. A támogatás kizárólag új, alacsony padlójú, földgázüzemű autóbuszok beszerzéséhez igényelhető. Az NFM által biztosított forrásból az azonos műszaki tartalmú dízelüzemű és gázüzemű járművek árkülönbözete fedezhető.
A vissza nem térítendő támogatás mértéke szóló kialakítású járművenként legfeljebb 18 millió forint, csuklós autóbuszonként legfeljebb 24 millió forint lehet.
A pályázónak vállalnia kell, hogy a járművek üzembe állítását követő két hónapon belül véglegesen kivon a forgalomból legalább ugyanannyi, környezetvédelmi szempontból elavult autóbuszt. További feltételként a sűrített földgáz meghajtású (CNG) buszok közlekedtetéséhez, például az üzemanyag töltéséhez megfelelő infrastrukturális hátteret kell biztosítania vagy kialakítania, és legalább három évig fenntartania.
A gáz meghajtású járművek használatának terjedésével csökkenthető a közösségi közlekedés szén-dioxid-kibocsátása, illetve a szálló por koncentrációja, a városok légszennyeződése. A vissza nem térítendő, utófinanszírozású támogatást az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer keretében, a kvótabevételek terhére biztosítja a szaktárca.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06