Három méter magas hófal
Kritikus a helyzet az M1-esen Bábolnánál
Az M1-es autópálya bábolnai csomópontja környékén, a 90-es és a 110-es kilométer között kritikus a helyzet, főként Győr felé, ahol a szél helyenként három méter magas hófalat emelt.
2013.03.15 16:42MTI A sajtószolgálat közölte: az említett szakaszon még sok az elakadt jármű. Az emberek mentése és az autópálya tisztítása folyamatosan zajlik, de időigényes feladat, ráadásul a viharos szél újabb hótorlaszokat emel az utakon.
Csütörtök délután óta több ezer embert, sok autót és buszt szabadítottak ki a hó fogságából, az emberek többségét a településeken megnyitott melegedőkbe vitték, ahol a helyiek és a vöröskereszt ételt és védőitalt biztosít számukra. Jelenleg mintegy 1500 állampolgár várja, hogy továbbindulhasson.
Az autópályát szakaszosan lezárták, a 13-as úton pedig nem lehet közlekedni. A megyei védelmi bizottság március 18-áig megtiltotta a közlekedést Kisbér, Komárom, Oroszlány, Tata és Tatabánya térségében. Tilos gépjárművel elhagyni a településeket, és a városokon belül sem ajánlatos közlekedni.
A vonatközlekedés Komárom és Almásfüzitő között megindult, de továbbra is jelentős késésekkel kell számolni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


