Kerüljék az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszát
Már több mint negyven autó ütközött az M7-esen
Már több mint negyven autó ütközött egymásnak az M7-es autópálya zalai szakaszán. A Letenye irányába tartó járműforgalmat Balatonkeresztúrnál leterelik az autópályáról.
2013.03.14 13:47MTINothoff Ingrid, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke korábbi közlését kiegészítve az MTI-nek elmondta: az első jelzés után további autók ütköztek össze a 203-as és a 206-os kilométerszelvény között. Már 41 járművet számoltak össze, az autópálya érintett szakaszán mindenütt összetört kocsik vesztegelnek.
Az első információk szerint ketten megsérültek, azt a sajtófőnök egyelőre nem tudta megmondani, hogy lehetnek-e további sérültek. Hozzátette, hogy a sorozatbalesetben először tizenegy jármű ütközött össze, majd további harminc gépkocsi csapódott egymásnak.
Az M7-esen és az M70-esen Zalában több más helyszínen is keresztbefordult, kisodródott vagy összeütközött járművek nehezítik a közlekedést, ezeknél is folyik a helyszínelés és a műszaki mentés.
Az MTI a tömegbaleset helyszínéről úgy értesült, hogy a sztrádán a viharos szél és a hóesés miatt gyakorlatilag nem lehet látni semmit, a járművezetők valószínűleg nem is észlelték, hogy előttük karambol történt. Az úton teherautók, kamionok, furgonok és személyautók állnak összetörve, köztük számos külföldi rendszámú.
A sorozatütközés Nagykanizsa határában, a keleti, szabadhegyi lehajtónál történt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06