Teljes reptérzár kétszer lesz
Megkezdték a kifutópálya-fejlesztést a péri repülőtéren
Megkezdték a kifutópálya-fejlesztést a péri repülőtéren, két kilométeresre hosszabbítják meg a meglévő másfél kilométeres kifutópályát, így nyártól nagyobb gépeket is tud fogadni a Győr melletti légikikötő.
2013.03.02 09:38MTIA Kisalföld tájékoztatása szerint a reptér nem áll le a munkák ideje alatt, de korlátozások lesznek. A légikikötő reggel és este tud gépeket fogadni, délelőtt 9 órától 17 óráig zárva lesz, hogy az építkezés zavartalanul folyhasson. Teljes reptérzár kétszer lesz, az első március 16-tól egy hétig, a második április utolsó két hetében várható.
Vadász László, a repülőtér igazgatója elmondta: a leszállót leginkább használó ügyfelekkel egyeztettek, így például az Audi a reptérzár három hete alatt a schwechati repülőteret fogja használni.
A 6,6 millió eurós - mintegy 2 milliárd forintos - beruházás keretében a kifutó meghosszabbítása mellett a kifutópályát tíz és félről tizenöt méteresre szélesítik, új leszállórendszert létesítenek, továbbá bővítik a pályakarbantartó és kiszolgáló kapacitást. Ezen kívül 900 négyzetméteres hangárt és előteret kap a légikikötő. A fejlesztés költségéből 4,9 millió eurót áll az Audi, Győr 100 millió forinttal járul hozzá, illetve az állam is vállal szerepet a beruházásban - olvasható a lapban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


