Reptérfejlesztés
Májusban hetekre leáll a péri légikikötő
A fejlesztés miatt hetekre leáll májusban a forgalom a péri repülőtéren.
2013.02.05 11:10MTIVadász László, a légikikötőt üzemeltető Győr-Pér Airport Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette: már most azon dolgoznak, hogy a lehető legrövidebb legyen a pályazár, amelyre azért van szükség, mert egyszerre hosszabbítják az aszfaltcsíkot és egy új réteggel növelik a teherbírását. "Ezért lesz néhány hét, amikor egyáltalán nem tudunk majd repülőgépeket fogadni. Egy hónappal számoltunk, ezt próbáljuk lerövidíteni" – jegyezte meg.
A korábbi tájékoztatás szerint a fejlesztés részeként 1450-ről 2030 méteresre hosszabbítják meg a harminc méter széles kifutópályát, amelynek két végén 100-100 méternyi biztonsági sávot építenek. A gurulóutat 10,5 méterről 15 méteresre szélesítik, új leszállórendszert építenek, bővítik a reptér pályakarbantartó és kiszolgáló kapacitását, valamint hangárt és előteret kap a légikikötő.
Az építési munkálatok becsült költsége 4,17 millió, a landolási rendszeré pedig 1,4 millió euró. A kiszolgáló létesítmények 580 ezer euróba kerülhetnek, míg a szükséges berendezések beszerzése 500 ezer eurót igényelhet. A fejlesztést követően Boeing 737-es és Airbus 320-as kategóriájú gépek is használhatják a légikikötőt, amely további fejlesztéseket követően a diszkont légitársaságok desztinációjává is válhat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


