AirLED-projekt
Együtt fejlesztenék a reptér térségét az érintett önkormányzatok
Együtt fejlesztenék a Liszt Ferenc repülőtér térségének gazdaságát az érintett önkormányzatok.
2013.01.17 15:01MTIAz ehhez szükséges tudásbázis összegyűjtéséről Budapesten tartottak konferenciát csütörtökön. Ughy Attila, Budapest XVIII. kerületének polgármestere (Fidesz-KDNP) a tanácskozás szünetében tartott sajtótájékoztatón azt mondta, eddig nem volt arra sem lehetőség sem akarat, hogy a reptér közelségéből származó előnyöket feltárják és felhasználják a régióban lévő önkormányzatok.
Mint mondta, egyéni ötletek mindig voltak, de ezek csak lokális érdekeket szolgáltak. Az úgynevezett airLED-projektről (helyi gazdaságélénkítés a repülőterek vonzáskörzetében) szóló konferencián négy térség képviselői vettek részt: Budapest, a lengyel Mazovina, a szlovén Gorenjska és az olasz Emilia-Romagna tartomány.
A polgármester elmondása szerint mind a négy térség ugyanazokkal a problémákkal küzd, így a gazdaságfejlesztéssel kapcsolatban jobban együtt tudnak működni. A hároméves program lényege, hogy megtalálják és kihasználják a szinergiákat, a négy régió pedig versengés helyett összefogjon, így a válság végével új alapokra tudják helyezni a konkrét gazdaságfejlesztő lépéseket.
Frank Schneider, a Central Europe program kommunikációs vezetője azt mondta, az elmúlt 7 évben 230 millió eurót fektettek a programba, az együttműködésben az airLED csak a kezdet, de az itt szerzett tapasztalatok a többi, hasonló problémával küzdő 80 régiónak is hasznosak lehetnek. A projektben szakmai partnerként a Budapest Airport is részt vesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


