A szakszervezetekkel
A Volán-társaságok átalakításáról egyeztetett az MNV
A szakszervezetekkel egyeztetett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. kedden a Volán-portfólió átalakításának előrehaladásáról - közölte a vagyonkezelő szerdán.
2013.02.13 18:50MTITájékoztatásuk szerint az egyeztetés központi kérdései az állami tulajdonban lévő Volán-társaságok részvényeinek apportálása, valamint a társaságok bérfejlesztési lehetőségei voltak.
A vagyonkezelő emlékeztet arra, hogy a szakszervezetekkel történő egyeztetéseket Fónagy János kormánybiztos támogatásával még 2012-ben Márton Péter, a társasági portfólióért felelős akkori főigazgató kezdeményezte.
A közlemény szerint Simon Zoltán társaságokért felelős igazgató hangsúlyozta: az átalakítás célja a Volán-társaságok likviditási problémáinak kezelése, a hosszú távon fenntartható, hatékony működés kialakítása, a versenyképesség növelése, valamint a hosszú távon motivált kollektíva kialakítása.
Az MNV Zrt. tájékoztatása szerint a Volán-társaságoknak 2006 és 2011 között több mint 13 milliárd 700 millió forint vesztesége keletkezett. Többek közt ezek rendezése tette szükségszerűvé a cégek átalakítását, amelynek következtében 2014 év végéig meg kell valósítani a teljes fúziót, és összesen hét közszolgáltató társaság marad majd.
A Volán-társaságok átalakítása a közlekedésért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyelete alatt és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. koordinálásával történik. Az egységes regionális társaságok kialakításának ütemterve jelenleg előkészítés alatt áll.
Az MNV Zrt. igazgatósága 2012 novemberében döntött a hat régiós központi társaság megalapításáról, melyek cégbejegyzése megtörtént. A 100 százalékos állami tulajdonú társaságokat 20 millió forint alaptőkével alapítják meg, 3-3 tagú igazgatósággal és felügyelő bizottsággal.
Az átalakítás következő ütemében az MNV Zrt. feladata a teljes fúzió megvalósítása, amelynek során a jelenleg működő Volán-társaságok állami tulajdonban lévő részvényeit apportálják a régiós központi társaságokba, és ennek a folyamatnak az eredményeként végül összesen hét Volán társaság marad.
A tervek szerint a teljes szervezeti integráció legkésőbb 2014 végére valósulhat meg.
Kapcsolódó írások:
- Új közbeszerzést ír ki a Volánbusz agglomerációs buszok vásárlására
- NFM: kilenc agglomerációs települést lát el a Volánbusz a BKK helyett
- Gemenc Volán: visszaveszik az alvállalkozó dolgozóit
- Változik a vasút és a Volán-társaságok menetrendje vasárnaptól
- A Jászkun Volán Zrt. tizenegy állomását újítja fel
- Túl sok a szex a volán mögött - Ön is csinálja?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


