Májustól
NFM: kilenc agglomerációs települést lát el a Volánbusz a BKK helyett
Május elsejétől kilenc agglomerációs települést érintő autóbuszjáratokat vesz át a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK), illetve a BKV-tól a Volánbusz.
2013.01.04 16:51MTIA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) jogszabályi kötelezettségre hivatkozva hozta meg a döntést, mivel a személyszállítási szolgáltatásokról szóló, tavaly elfogadott törvény és az erre vonatkozó uniós rendelet alapján a BKV belső szolgáltatónak minősül, ezért 2013. május 1-jétől Budapesten kívül nem láthat el közszolgáltatási feladatokat - olvasható a közleményben.
A változás Budakeszit, Budaörsöt, Diósdot, Gyált, Nagykovácsit, Pécelt, Solymárt, Szigetszentmiklóst és Törökbálintot érinti. E településeket jelenleg 27 nappali és 8 éjszakai autóbuszvonalon összesen 132 autóbusszal szolgálják ki. Az üzemeltetés átvételének előkészítésében a szaktárca és a közlekedési társaságok mellett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. szakértői is részt vesznek.
A részletek kidolgozását az elővárosi közlekedés településenkénti és vonalankénti vizsgálata alapozza meg - közölte az NFM. Hangsúlyozták, hogy a szolgáltatási színvonal új, környezetbarát autóbuszok közlekedtetésével, több járat üzemeltetésével és a menetidők csökkentésével javulni fog. A társaság a minisztérium szerint alkalmas arra, hogy a feladatot új járművek beszerzésével és a szolgáltatási színvonal javításával olcsóbban lássa el, mint a BKV.
A Volánbusz a járművek beszerzésére közbeszerzési eljárást írt ki, ez csak az év második felében zárulhat le, addig a Volánbusz buszokat bérel. Az iho.hu szakportál csütörtökön számolt be arról, hogy Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Volánbuszt jelölte ki az agglomerációs vonalak üzemeltetőjének a BKK helyett.
A közlekedési központ pénteken az MTI megkeresésére a hírre úgy reagált: további egyeztetéseket tart szükségesnek az agglomerációs vonalak átadásával kapcsolatban. Ősszel a Közlekedéstudományi Intézettel - mint az NFM szakmai megbízottjával - folytattak kifejezetten szakmai egyeztetéseket, de az ellátási felelősök közös döntésig még nem jutottak el.
A május 1-je utáni együttműködési formára vonatkozó megállapodás még nincs a témában a BKK és az NFM között, a szakmai egyeztetések folynak tovább.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


