Forma-1
A Marussia és a Caterham is bemutatta autóját
A spanyolországi Jerezben kedden kezdődő hivatalos teszt előtt a Marussia és a Caterham Forma-1-es istálló is bemutatta idei versenyautóját.
2013.02.05 13:36MTIAz orosz-brit közös tulajdonú Marussia egyelőre csak Max Chiltont nevezte meg pilótái közül, a német Timo Glockkal nem sikerült megállapodnia, így kérdéses, ki lesz az istálló másik versenyzője. Sajtóértesülések szerint erre a legnagyobb esélye a brazil Luiz Raziának van.
John Booth csapatfőnök az MR02 kódjelzésű modell bemutatóján azt mondta, technikai szempontból nagyot léptek előre, de az csak később derül majd ki, hogy a fejlesztések a teljesítmény szempontjából mennyit érnek. A Renault-motorral hajtott Caterham CT03-as autót a két pilóta, a francia Charles Pic és az újonc holland Giedo van der Garde leplezte le, Cyril Abiteboul csapatfőnök pedig azt mondta, a versenygép a tavalyi modell továbbfejlesztett verziója.
"Elsődleges célunk most az, hogy a rendelkezésre álló forrásainkat és költségvetésünket jól kihasználva, olyan hamar kezdjünk el dolgozni a 2014-es autón, amilyen hamar csak lehet" - tette hozzá Abiteboul. A Forma-1-es csapatok közül egyedüliként a Williams nem mutatta még be idei modelljét, erre várhatóan február 19-én kerül majd sor. A szezon március 17-én, Melbourne-ben rajtol az Ausztrál Nagydíjjal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06