Forma-1
Ecclestone: 19 verseny lesz az idén
A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone kedden közölte, 19 verseny marad az autós gyorsasági-világbajnokság idei naptárában.
2013.02.05 12:06MTI"Ebben az időpontban máris el vagyunk késve azzal, hogy egy huszadik futamot beépítsünk a programba" - fogalmazott a 82 éves brit üzletember egy dubaji sajtókonferencián. A formula1.com-on látható naptárban ennek ellenére változatlanul szerepel a július 21-i szabad időpont, amelyet egy európai nagydíjnak tartanak fent.
A korábbi tervek szerint a New Yorkban épülő városi pálya az idén debütált volna a sorozatban, később azonban eldőlt, az amerikai futamot csak 2014-ben tudják először megrendezni.
A szezon március 17-én, Melbourne-ben az Ausztrál Nagydíjjal kezdődik, a Hungaroringre július 28-án látogat el a mezőny.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


