Nehéz idők jönnek a bliccelőkre
Több kalauz lesz a vonatokon
Éves szinten több milliárd forintos bevételkiesést okoznak a MÁV-START Zrt.-nek a menetjegy vagy bérlet nélkül, illetve jogosulatlanul igénybe vett kedvezményekkel utazók, ezért a társaság fokozott jegyvizsgálattal szorítaná vissza a bliccelést.
2012.12.11 15:39MTIA vasúttársaság keddi közleményében ismerteti: annak érdekében, hogy a menetjegyek, bérletek ellenőrzése még a legnagyobb utasforgalmú napszakokban is teljes körű lehessen, az év végéig növelik a MÁV-START vonatain szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók számát. Az erősítésekre elsősorban a csúcsidőszakokban kell számítani, hiszen a kisebb utasforgalmú órákban az alaplétszámmal is el lehet jutni minden utashoz.
A vasútvállalat célja az intézkedéssel és annak előzetes nyilvánosságra hozatalával az, hogy visszaszorítsa az érvényes menetjegy vagy bérlet nélküli utazásokat, illetve a kedvezmények jogosulatlan igénybevételét.
Az idén már több százezer esetben kellett a jegyvizsgálóknak intézkedniük a vonatokon a visszaélések miatt, ilyenkor pótdíj megfizetése, vagy a személyes adatok hitelt érdemlő megadása válik szükségessé. Ha az utas nem működik együtt, ki kell zárni az utazásból, akár rendőri közreműködéssel is, ha szükséges - figyelmeztet a vasúttársaság.
A bliccelés visszaszorítása érdekében jegyértékesítő automaták telepítését, megerősített pénztári szolgálatot, időszakosan növelt jegyvizsgálói jelenlétet, illetve a peronkapus rendszer egy-egy napra visszaállított, átmeneti működtetését is tervezi a vasúttársaság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


