Áll a vasúti forgalom
Vonattal ütközött egy autó Cegléd közelében
Két ember súlyosan megsérült abban az autóban, amely a fénysorompó tilos jelzése ellenére a sínekre hajtott, s összeütközött a Napfény InterCity vonattal Cegléd és Nyársapát között kedd délelőtt. Az érintett szakaszon pótló buszok szállítják az utasokat.
2012.12.11 13:09MTIKarsay Kornél, az Országos Rendőr–főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese elmondta, hogy a 11 óra körül történt baleset helyszínéről két súlyos sérültet szállítottak kórházba, az ütközés részletei azonban egyelőre nem ismertek, mert a helyszínelés még tart.
A Mávinform tájékoztatása szerint a személyautó a két Pest megyei település közötti vasúti átjáróban a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre, ekkor ért az átjáróhoz a Szegedre tartó szerelvény is.
A vonaton nem sérült meg senki, azonban a mozdony megrongálódott. A rendőrségi helyszínelés és a műszaki mentés végéig – várhatóan kora délutánig – Cegléd és Nagykőrös között szünetel a vasúti közlekedés, vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. A Cegléd–Szeged vonalon átlagosan 20-30 perces késéssel járnak a vonatok – közölte a Mávinform.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


