Reptérzár
Nyolcvan járatot érint a zárás
Nyolcvan induló és érkező járatot érint még a pénteki napon a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér műszaki hiba miatti lezárása.
2012.12.07 16:19MTIÖsszesen 36 érkező és 44 induló járatot érint a zárás, a Ryanair göteborgi járata a svéd repülőtér adatai szerint késik, a Wizz Air norrkopingi járata Pozsonyban, a malmöi pedig Debrecenben szállt le. A Wizz Air légitársaság honlapján szereplő adatok szerint szintén Debrecenben száll le a nápolyi és a 2205-ös, London-Lutonból érkező járat, a Róma-Fiumicinóról induló gép pedig Pozsony-Stefanik reptéren landol.
A 2210-es lutoni, a milánói, a brüsszeli, a madridi és eindhoveni járatokat a légitársaság törölte. A német és az osztrák légitársaság képviselője az MTI-nek azt mondta, utasaiknak transzfert, és igény szerint szállodát is biztosítanak, és a jegyüket átfoglalják olyan járatokra, amelyek a jelenlegi tervek szerint szombaton elindulnak. A repterek adatai szerint a Swiss zürichi, az Air France mindkét párizsi, a Lufthansa berlini és frankfurti járata az induló reptérről sem szállt, vagy száll fel.
A nap folyamán több gép Bécsben, illetve Pozsonyban szállt le. Hardy Mihály, a repteret üzemeltető Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója az MTI-nek azt mondta, hogy a reptér péntek éjfélig biztosan zárva tart, várhatóan szombat délelőtt 10 órakor indulhat újra a forgalom. Hozzátette: az irányítótorony elektromos ellátórendszerében keletkezett műszaki hiba elhárításán dolgoznak, a repülés biztonságának garantálása és az irányítótorony műszereinek megbízhatósága elsődleges, ezért döntöttek a bezárás mellett.
Hardy Mihály hangsúlyozta: azok az utasok, akiknek péntek délutánra, illetve estére szól a jegyük, semmiképpen ne menjenek ki a reptérre, érdeklődjenek légitársaságuknál, és a repülőtér weboldalán keressék a legfrissebb információkat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


