Rövidesen kezdődhet a munka
Korszerű vasúti és közúti hálózat épül Békéscsabán
Korszerű vasúti és közlekedési hálózat építése kezdődhet el rövidesen Békéscsabán, miután a kormány jóváhagyta a Gyoma-Békéscsaba nemzetközi vasúti vonalszakasz újabb fejlesztési üteméről szóló pályázat támogatási szerződésének megkötését. Békéscsaba önkormányzata a kormánydöntésről csütörtökön kapott hivatalos értesítést.
2012.11.08 18:15MTIVantara Gyula, Békéscsaba polgármestere elmondta: a Gyoma-Békéscsaba közötti 32 kilométeres vasúti pályaszakasz korszerűsítési munkálatai elkezdődtek, a most jóváhagyott III/1.-es ütemről szóló projekt keretében korszerű, elektronikus biztosító berendezések épülnek ki a 32 kilométeres vasúti szakaszon, és átépül a békéscsabai vasútállomás is. A fejlesztés eredményeként a fővágányokon óránként 160 kilométer sebességgel haladhatnak át a vonatok, megújul az állomás teljes vágányhálózata, új peronok és parkolók épülnek, megszépül az állomás műemléki épülete.
A projekt teljes költsége 48 milliárd forint, az EU támogatás száz százalékos. A polgármester megjegyezte: hasonló léptékű városi közlekedésfejlesztést Békéscsaba önerőből évtizedek alatt tudott volna megvalósítani. A projekt egyik legfontosabb elemének nevezte Vantara Gyula a Jamina városrészt a belvárossal összekötő közlekedési híd négysávúra bővítését, ezzel gyorsabban juthatnak az itt élő emberek a város intézményeihez, a munkahelyekhez és üzletekhez.
Hozzátette: a komplex közlekedési program részeként a város több pontján különböző szinteken korszerű és biztonságos közúti csatlakozások épülnek kerékpárutakkal, gyalogos átkelőkkel. Így több vasúti átjáró megszűnik, átjárhatóbb lesz a város. Vantara Gyula a beruházási program közvetett gazdaságélénkítő hatásáról kiemelte: várhatóan felértékelődik Békéscsaba a befektetők számára, hiszen a vasútfejlesztéssel új logisztikai pont lesz a páneurópai négyes számú vasúti közlekedési folyosó mentén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


