Nem hivatásos rendőr volt a sofőr
Lázár-baleset: egy minisztériumi dolgozó vezette az autót
Egy minisztériumi alkalmazott vezette azt a mikrobuszt, amelyben Lázár János államtitkár utazott, és amely balesetet szenvedett szerda reggel az M5-ös autópályán.
2012.10.24 14:34MTIAz ügyben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja az eljárást - mondta az ügyészségi szóvivő az MTI érdeklődésre.
Fazekas Géza ezzel cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint az ügyészég átvette a nyomozást a rendőrségtől, mivel a Miniszterelnökséget vezető államtitkár mikrobuszát hivatásos rendőr vezette.
A Lázár Jánost szállító mikrobusz és egy személyautó az autópályán, Kecskemét közelében, a Budapest felé vezető oldalon, a 107-108 kilométerszelvény között karambolozott. A baleset következtében a személyautóban utazó nő meghalt, Lázár János és a mikrobusz vezetője könnyebben megsérült.
Az ügyészségi szóvivő az MTI megkeresésére azt mondta: az eddigi adatok szerint egy minisztériumi dolgozó vezette azt a járművet, amelyben Lázár János is utazott, de az ügy vizsgálata még folyik.
Fazekas Géza közlése szerint a rendőrségi helyszínelésnél "minden eshetőségre felkészülve" a Bács-Kiskun Megyei Ügyészség egyik munkatársa is rész vett, de - mint fogalmazott - "a jelenleg rendelkezésre álló adatok nem alapozzák meg az ügyészségi nyomozás hatáskörét", így a megyei rendőrség folytatja az eljárást.
A Kormányszóvivői Iroda szerda reggel közölte, hogy az államtitkárt szállító jármű balesetet szenvedett.
A Bács-Kiskun Megyei Kórház arról tájékoztatott, hogy Lázár János és a gépkocsivezetője is nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket, zúzódásokat szenvedett. Ellátták őket, majd elhagyhatták a kórházat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06