Lázár János balesete
Feloldották az útlezárást az M5-ös autópályán
Feloldották az útlezárást az M5-ös autópályán, Kecskemét közelében, ahol szerda reggel összeütközött a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, Lázár Jánost szállító mikrobusz és egy személyautó.
2012.10.24 13:21MTIA baleset következtében a személyautóban utazó nő meghalt, Lázár János és a mikrobusz vezetője könnyebben megsérült. Nyíkos Tamás főhadnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán kora délután az MTI-vel azt közölte: mostanra mindkét roncsot elszállították a helyszínről. Az útlezárást feloldották, megindulhatott a forgalom az autópálya érintett szakaszán, a Budapest felé vezető oldalon, a 107-108 kilométerszelvény között. A Kormányszóvivői Iroda tudatta szerda reggel az MTI-vel, hogy egyelőre tisztázatlan okból egy másik gépjárműnek ütközött az államtitkárt szállító autó.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt közölte, hogy a baleset következtében az egyik autóban egy nő meghalt, a másik járműben ketten könnyebben megsérültek, őket további vizsgálat és ellátás céljából kórházba vitték. Horváth Attiláné, a Bács-Kiskun Megyei Kórház szóvivője az MTI-nek elmondta, Lázár Jánost, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt és a gépkocsivezetőjét vitték be szerda reggel az intézmény baleseti sebészetére, mindketten könnyű, nyolc napon belül gyógyuló, kisebb sérüléseket, zúzódásokat szenvedtek. Ellátták őket, kezelésük további kórházi ellátást nem igényel, ezért elhagyhatták a kórházat - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06