A kisbusz munkásokat szállított
Rendőrség: tizenöten sérültek meg a kisvárdai balesetben
A rendőrség információi szerint tizenöten sérültek meg abban a szerda hajnalban Kisvárdán történt balesetben, amelyben egy munkásokat szállító kisbusz és egy kamion ütközött.
2012.10.17 13:37MTITamásné Berki Bianka, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője az MTI-nek szerda délben elmondta: a balesetet az elsődleges adatok szerint az okozta, hogy egy Kisvárda irányába közlekedő kisbusz egy vele azonos irányba haladó kerékpáros előzésébe kezdett, melynek során áthúzódott a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba.
Az előzésben lévő kisbusz vezetője - észlelve a vele szemben közlekedő kamiont - visszahúzódott a saját sávjába, melynek során az előzött kerékpárost elsodorta - ismertette a helyettes szóvivő. A teherautó vezetője az előzésben lévő kisbuszt észlelve hirtelen fékezni kezdett, majd átsodródott a szemközti sávba és frontálisan összeütközött a másik járművel.
A balesetben a kisbuszban utazó munkások, illetve a kerékpáros sérült meg. Öt embert súlyos, tízet pedig könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők - tette hozzá a szóvivő. A térségi katasztrófavédelmi igazgatóság korábbi tájékoztatása szerint több sérültet a tűzoltók szabadítottak ki a roncsok közül.
A rendőrségi helyszínelés és a műszaki mentés idejére elrendelt útzárat feloldották, a forgalom zavartalanul halad.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


