Autóval menekültek a tizenévesek
A rendőr kezére csapta az ajtót
Hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás egy 17 éves fiú ellen Zalában, aki 16 éves társával menekülni próbált egy autóval a rendőrök elől, majd elfogásakor a rendőr kezére csapott egy ajtót.
2012.10.15 11:24MTIA Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közlése szerint vasárnap délelőtt érkezett bejelentés a nagykanizsai rendőrkapitányságra, hogy a városhoz közeli Gáspár-hegyen járművezetői engedély nélkül száguldozik egy férfi. A közlekedési járőrök a helyszínen meg akarták állítani a Ladát, amelyben két fiatalember foglalt helyet, de az autó vezetője nem akart engedelmeskedni.
A sofőr a jelzést adó rendőröket észlelve előbb megállt, majd nagy sebességgel tolatni kezdett, ezért a járőrök kocsijukkal az autó után indultak. A menekülő autóvezető egy ház előtt lefékezett, majd utasával együtt kiugrott a kocsiból és a nyitott kertkapun keresztül az udvarba, onnan pedig a házba futott be.
A rendőrök az autó 17 éves vezetőjét és 16 éves utasát a házban elfogták, de az intézkedés során a 17 éves fiú az egyik járőr kezére rácsapta a ház bejárati ajtaját. A rendőr nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett, a fiú ellen pedig - őrizetbe vétele mellett - hivatalos személy elleni erőszak miatt eljárás indult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


