Figyelem! Ősz van!
Két frontális karambol Vas megyében
A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint két súlyos közlekedési baleset is történt pár óra leforgása alatt.
2012.10.02 16:34police.huReggel 7.18 órakor két gépjármű frontálisan ütközött össze Csempeszkopács és Vasszécseny között, a 87-es számú főúton.
Egy szombathelyi nő Peugeot típusú személygépkocsival közlekedett Vasszécseny felől Csempeszkopács irányába, amikor az előtte haladó személyautó előzése során frontálisan nekiütközött a vele szemben közlekedő, egy oszkói férfi által vezetett, VW típusú járműnek. A baleset következtében az elsődleges orvosi vélemény szerint az autóban utazó két férfi és két nő súlyos sérüléseket szenvedett.
Nem sokkal később, 9.08 órakor Tanakajd és Táplánszentkereszt között szintén közlekedési baleset történt, ahol négy személygépkocsi ütközött össze.
Egy vasszécsenyi nő Daewoo típusú gépkocsival közlekedett Tanakajd felől Táplánszentkereszt irányába, a 87-es számú főúton. Haladása során az egyik jobbra ívelő útkanyarulatban átsodródott a szemközti sávba, ahol érintőlegesen nekiütközött az ott közlekedő Suzuki típusú személyautónak, majd ezt követően a Suzuki mögött haladó Peugeot oldalának és frontálisan a Peugeot mögött haladó Renault-nak. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a balesetben két személy súlyos, kettő pedig könnyű sérülést szenvedett.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a balesetek bekövetkeztének körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja, és mindkét ügyben büntetőeljárást indított.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06