Retteghetnek a renitens autósok
Új eszközök autós üldözéshez a hatóságok számára
Az autóval menekülő bűnözök horogra kerítésének megkönnyítésére szolgáló új eszközökből tartottak bemutatót Budakeszi mellett a termékcsalád forgalmazói szerdán a sajtó és a rendőrség szakembereinek részére.
2008.05.29 09:00ma.huDernei Róbert, a 112 Shop Zebrateam Kft. vezetője elmondta, hogy az amerikai rendőrség által használt, bevált segédeszközökről van szó. Lényegük: a kocsit üldöző rendőrök telefonon tájékoztatják kollégáikat, hogy a kérdéses autó várhatóan melyik úton bukkan majd fel.
A rendőrök ennek megfelelően csapdát állítanak, az aszfaltra egy speciális zsinórt fektetnek. A zsinórból apró acéltüskék állnak ki, amelyek ellapulva fekszenek, nehogy más, vétlen autók is pórul járjanak. Amikor az üldözött bűnöző által vezetett kocsi robog be, a tüskéket egy mozdulattal felfelé fordítják, kilukasztva a gumiabroncsot. A tüske a tovagördülő kerékben marad és fokozatosan ereszti le a gumit, így elkerülhető a baleset.
Egy másik eszköz a közúti ellenőrzés alkalmával tehet jó szolgálatot a rendőrnek. A leállított kocsi két kereke közé egy keljfeljancsi szerű készüléket helyez, amelyből szintén tüskék állnak ki. A szerkezet puszta megpillantása is elveheti a sofőr kedvét attól, hogy netán a gázra lépve próbálja elkerülni a fenyegető igazoltatást. A cég kizárólag a rendőrség és a vámőrség számára árusít ilyen eszközöket.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


