Lassítson!
Roncsautó-emlékmű, hogy elijesszék a sofőröket a gyorshajtástól
Közlekedési balesetekben ijesztően roncsolódott személygépkocsi-maradványokat helyeznek el a gyorshajtók megfékezésének reményében a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megye balesetveszélyes útszakaszai mellett.
2008.05.27 12:14MTIA helyi közlekedésrendészeti hatóság döntése értelmében a csúnyán összetört autókat vas tartóoszlopokon teszik közszemlére a baleseti szempontból legkritikusabb helyeken. A tervek szerint összesen tíz "sofőrijesztő" személygépkocsit helyeznek ki. A félelmet keltő "emlékművek" tartóoszlopain táblát helyeznek el, amelyen feltüntetik, hogy hányan vesztették életüket az adott autóban és általában hányan halnak meg évente közúti balesetekben Ukrajnában.
A közlekedésbiztonsági szakemberek azt remélik, hogy ezzel a figyelemfelkeltő intézkedéssel jobb belátásra bírhatják a gyorshajtókat és a közlekedési szabályokra fittyet hányó autósokat. Erre van némi remény, ugyanis a már kihelyezett autóroncs-emlékműnél sokan megállnak, fényképeznek, olvassák a táblán lévő adatokat, az elhaladó gépkocsik vezetői pedig észrevehetően lassítanak a látvány hatására. Ivano-Frankivszk megyében nem ez az első kezdeményezés a közúti balesetek számának visszaszorítására.
Március végén a helyi közlekedésrendészet papokat kért fel, hogy szenteljék meg az utakon azokat a helyeket, ahol a legtöbb baleset történik. Ukrajnában évente háromszor-nyolcszor annyian halnak meg közlekedési balesetekben, mint az Európai Unió tagországaiban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


