Most átlagosan 410 forint/liter
Ismét emelkedhetnek a benzinárak
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzinnél 2-3 forint, a gázolajnál mintegy 5 forint áremelkedést indokolnak jövő héten, így a benzin kiskereskedelmi átlagára 410 forint, a gázolajé pedig 417 forint lehet szerdától.
2012.07.07 07:55MTIA hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. A 95-ös benzin tonnánkénti ára (dollárban) a mediterrán piacon az elmúlt héthez képest ismét emelkedett, átlagosan 2,9 százalékkal, a gázolaj jegyzésára pedig még ennél is nagyobb mértékben, heti átlagban 5,4 százalékkal nőtt. A forint a dollárral szemben az elmúlt hét nap során átlagosan 0,4 százalékkal erősödött.
A már literre és forintra átszámolt tőzsdei jegyzésárak így a héten a benzin esetében 2,5 százalékos, a gázolaj esetében 4,9 százalékos emelkedést mutatnak. A nemzetközi piaci folyamatok összességében - a 27 százalékos áfával is növelten - a benzin esetében 2-3 forint, a gázolajnál körülbelül 5 forint áremelkedést indokolnak a GKI Energiakutató szerint,
Megjegyzik, hogy az elmúlt egy év során az üzemanyagok jelentősen drágultak: a benzin 10, a gázolaj mintegy 13,5 százalékkal. A havi átlagkeresetek ettől elmaradó növekedése miatt az előző évhez képest 8 százalékkal kevesebb benzint és 11 százalékkal kevesebb gázolajat lehet tankolni egy havi nettó átlagkeresetből az elemzés szerint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


