Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Leütötték, autójába kényszerítették, majd egy elhagyott földúton magára hagyták. Ezt mondta a rendőröknek egy 20 éves üllési fiatalember vasárnap hajnalban. Mint délutánra kiderült, a történetből semmi sem igaz.
2012.05.21 10:50ma.huEgy ruzsai polgárőr jelentette be vasárnap hajnalban a Szegedi Rendőrkapitányság Mórahalmi Rendőrősére, hogy egy elhagyott és összetört autót talált Ruzsa külterületén egy földúton. A megadott rendszám alapján a polgárőrség munkatársai értesítették a jármű tulajdonosát, majd azzal együtt a helyszínre mentek. Azt tapasztalták, hogy a kocsi eleje össze van törve, feldúlták a belsejét és elvitték a rádiót is belőle. A hátsó ülés előtti padlón pedig rátaláltak a fiatalemberre is. Ő azt adta elő, hogy a ruzsai falunapon szórakozott, majd valaki nyakon ütötte, és megrugdosta, amitől el is ájult. A következő emlékképe, hogy az autójában felébred, amiben két ismeretlen ember is ül, akik mennek vele valahová. Ezután már csak arra emlékszik, hogy reggel felébresztették. Elmondta azt is, hogy jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott el, de a rajta lévő sérüléseket a bántalmazás során szenvedte el.
A bejelentése alapján a Szegedi Rendőrkapitányság rablás bűntette gyanúja miatt nyomozást rendelt el. A széleskörű adatgyűjtés során a fiatalember által elmondott történet egyre valószerűtlenebbé vált. Amikor végül mindezt elétárták, a 20 éves üllési férfi beismerte, hogy az egészet csak kitalálta.
Bevallotta, hogy már erősen ittas állapotban konfliktusba keveredett valakivel egy szórakozóhelyen, és ennek során szerezte a sérüléseit. Elindult hazafelé, de mivel félt, hogy megfogják a rendőrök, ezért a földes úton indult el. Ott el is tévedt, majd amikor megtalálta a helyes utat, ittassága miatt elveszítette az uralmát a jármű felett és nekiment a vízelvezető árok szélének. A telefonját, a nyakláncát és az autósrádiót a baleset után elrejtette és kitalálta, hogy kirabolták, hogy ezzel jusson egy kis biztosítási pénzhez az összetört családi autó után. Ezt követően elaludt az autóban.
A fiatalember ellen a Szegedi Rendőrkapitányság ittas járművezetés vétsége megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított, míg hatóság félrevezetése bűntette megalapozott gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett az ügyben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Szegedi Nyomozó Ügyészségen – tájékoztatta a ma.hu-t a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


