Vegyünk sisakot
A kerékpárbalesetek egyharmada fejsérüléssel jár
A kerékpárbalesetek egyharmada fejsérülés, és a halálos balesetek háromnegyed része az agyszövet visszafordíthatatlan károsodásának következménye - állapították meg amerikai kutatók legújabb tanulmányukban.
2012.05.10 11:25MTIMind többen kerékpároznak iskolába, munkába világszerte, de a baleseti sebészek is mind gyakrabban emelik fel szavukat az elemi önvédelem, azaz védősisak nélkül kerékpárra ülő gyermekek és felnőttek miatt. Különösen a sokfelé terjedő kerékpárkölcsönzők használata növelte meg a gyakran végzetes agysérülések előfordulását.
Christopher Fischer amerikai baleseti sebész és munkatársai az Annals of Emergency Medicine legújabb számában közölték a kerékpáros balestekről készített tanulmányukat. A kutatók Boston és Washington utcáin háromezernél több kerékpárost figyeltek meg. Ezeknek az embereknek több mint a fele védősisak nélkül ült biciklin.
A munkacsoportot különösen az foglalkoztatta, hogy Boston területén már 61 forgalmas helyen nyílt kerékpárkölcsönző hatszáznál több biciklivel. A kerékpárral együtt sisak is bérelhető, de ezt csupán minden ötödik ember vette igénybe.
A baleseti sebészek hangsúlyozzák, hogy a kerékpárosok általában nem tudják, vagy nem veszik figyelembe, hogy a sisak viselése a fejsérülések 65-88 százalékát kivédi. Idézik azt a tavaly megjelent, Ausztráliában végzett vizsgálatot, amely igazolta, hogy 29 százalékkal csökkent a fejsérülések gyakorisága ott, ahol a kerékpárosok számára a sisakot kötelezővé tették.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


