2010 közepétől indul csak az üzem
A Toyota későbbre halasztja új amerikai gyártótelepének beindítását
A Toyota japán autóipari cég későbbre halasztja az amerikai Mississippi államban tervezett összeszerelő üzemének beindítását - közölte hétfőn a japán konszern egyik vezetője.
2008.05.12 12:00MTIA vezérigazgató-helyettes az amerikai hitelpiaci válsággal és az amerikai autóeledások jövőjét övező aggodalmakkal indokolta bejelentését. Blue Spirings-ben tervezték felépíteni az üzemet, ahol 2009 végén vagy 2010 elején indult volna be a gyártás.
A Toyota felülvizsgálta tervét, eszerint az üzem 2010 közepétől kezdene csak működni. A Toyota arra számít, hogy a következő hónapokban mérséklődnek az amerikai gépjárműeladások és a gyengülő dollár is csökkenti a japán cég tengerentúli bevételeinek értékét.
A Toyota a múlt héten közölte, hogy a 2009 március végéig tartó pénzügyi évben kilenc év óta először mérséklődő eladással és hét év óta először csökkenő profittal számol. A konszern legfőbb gondját a dráguló nyersanyag -és energiaárak jelentik a japán piac stagnálása mellett. A dollár jelenleg 103 jen körül mozog, szemben a tavalyi 120 jenes dollárárfolyammal, ami veszteséget jelent a gépjárműexportőr vállalatnak.
A Toyota arra számít, hogy 2008-ban amerikai kivitele 15 millió autóra csökken a múlt évi 16 millióról, amennyiben az eladások eddigi csökkenése folytatódik az év hátralévő részében is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


