Elfogadta a törvényt a képviselőház
Nem lesznek óriásplakátok a csehországi autópályák mellett
Öt éven belül eltűnnek az óriási reklámtáblák a csehországi autópályák, a gyorsforgalmi és az elsőrendű utak mellől. A vonatkozó törvény módosítását több hónapos éles viták után pénteken fogadta el a cseh képviselőház.
2012.05.04 13:26MTIA közutakról szóló törvény módosítása alapján a jövőben az autópályák és a gyorsforgalmi utak mentén csak azok helyezhetnek el reklámtáblákat, akik közvetlen kapcsolatban vannak a járműforgalommal: benzinkutak, út menti vendéglők és szálláshelyek üzemeltetői. Az óriásplakátokat működési helyüktől legfeljebb 200 méterre helyezhetik el. Az összes többi reklámtáblának öt éven belül el kell tűnnie az utak mellől.
A kormány javaslata eredetileg a másod- és harmadrendű utakra is vonatkozott, de ezeket a parlament végül is kivette a törvény hatálya alól.
A vitában elhangzott, hogy Európában szinte sehol sincs annyi óriásplakát és reklámtábla az utak mentén, mint Csehországban. A prágai sajtó szerint a csehországi sztrádák mellett átlagban 50 méterenként látható egy-egy óriási reklámtábla. Ez komoly gondokat okoz, és sok esetben bizonyíthatóan hozzájárul a balesetekhez is. Ugyanakkor esztétikailag egyértelműen "környezetszennyezőnek" minősíthető a jelenség.
A közutak mentén álló óriási reklámtáblák számának minimumra való korlátozását a jobboldali kormánykoalíció javasolta. A baloldali ellenzék azzal bírálta a javaslatot, hogy annak elfogadásához bizonyos gazdasági és lobbikörök érdekei fűződnek. A kormányzat szerint azonban ez az intézkedés szükséges, ha Csehország valóban Európához kíván tartozni.
"A kormány javaslata a lehető legszigorúbb: öt éven belül korlátozni fogja a reklámtáblák számát az autópályák, a gyorsforgalmi utak, az első-, másod- és harmadrendű utak, valamint a helyi jelentőségű utak mentén is" - mondta Pavel Dobes közlekedési miniszter korábban újságíróknak.
A jogszabályt már csak Václav Klaus államfőnek kell aláírnia ahhoz, hogy életbe lépjen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


