Kilátások
Interaktív tükröt fejleszt Győrben az SMR
A visszapillantó tükröket helyettesítő interaktív kamerarendszerek fejlesztésébe kezdett az indiai tulajdonú SMR-cégcsoport; a munkában a konszern győri laborja is részt vesz.
2012.04.17 11:09MTIA fejlesztés tavaly indult, reményeik szerint 2012 végén már be is mutathatják a tükröket felváltó új kamerarendszert, amely egyebek mellett sávváltás-támogatásra, holttér-figyelésre, táblafelismerésre és 360 fokos kép alkotására is alkalmas, emellett segíti a vezetőt például abban, hogy a lehető legkisebb fej- és szemmozgással felügyelhesse, mit csinál gyermeke a hátsó ülésen.
Az új kamerarendszert először prémium kategóriás autókba szerelik majd be; cégnevek említése nélkül annyit mondott Tibori Pál-Levente, a Samvardhana Motherson Reflectec magyarországi cégének vezérigazgatója: vannak már érdeklődők a kamerarendszer iránt, amelynek gyárthatósági tesztje folyik Magyarországon.
Az SMR (Samvardhana Motherson Reflectec) a 2010-es üzleti évben 2,7 milliárd dolláros forgalmat elkönyvelő Samvardhana Motherson Group tagja. A vállalatcsoport minden ár- , és járműkategóriában gyárt külső és belső tükröket, egyúttal Észak-Amerika, Európa, Ázsia és Ausztrália szinte minden autógyárának beszállítója.
A cégcsoport a világ 23 országában több mint 90 gyártóhelyen működik, munkavállalóinak száma meghaladja a 40 ezret. Az SMR mintegy hatezer munkatársat alkalmaz, a dolgozók negyedrészét Magyarországon foglalkoztatja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


