Kamion ütközött személyautóval Ordacsehinél
Durva baleset az M7-esen - képekkel!
Teljes útzár van az M7-es autópálya Budapest irányába vezető oldalán Ordacsehinél, ahol hétfő délután egy szlovén kamion személyautóval ütközött.
2012.04.16 18:54MTIA Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Bíró Gábor a nem sokkal 15 óra után történt balesetről korábban annyit mondott, hogy egy ember a helyszínen meghalt, amikor a Nagykanizsa irányába haladó kamion - eddig ismeretlen okból - átszakította a két pályát elválasztó szalagkorlátot és a túloldalon összeütközött egy, a főváros irányába tartó személygépkocsival.
A sajtóreferens utóbb elmondta, hogy a balesetben elhunyt 55 éves férfi egyedül utazott. A kamion vezetője súlyos sérüléseket szenvedett, őt a siófoki kórházba szállították - tette hozzá.
Rajnai Tamás, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-nek arról számolt be, hogy az oldalára dőlt kamion a Budapest irányába vezető pályán mindkét sávot elzárta, a műszaki mentést 17 óra után tudták megkezdeni. Hozzátette: a kamion egy tonna napraforgó granulátumot szállított, amelynek legalább a fele, továbbá jelentős mennyiségű, mintegy 200 liternyi üzemanyag is kifolyt a pályára.
A műszaki mentésben marcali és balatonboglári tűzoltók, valamint az autópálya-mérnökség szakemberei vesznek részt. A baleset körülményeit vizsgálják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


