Fékhiba?
Rálőtt a kamionos a feldühödött sofőrre
Pénteken délután Litéren riasztó fegyverrel meglőttek egy férfit.
2012.03.13 16:52ma.huA járőr, az ügyeletes nyomozók, a bűnügyi technikusok mellett a mentők is kivonultak. A helyszínről a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 44 éves békési lakost előállították, valamint lefoglaltak egy Reck típusú gáz-riasztó fegyvert lőszerekkel.
A kihallgatások során megállapítást nyert, hogy a kamionos a 72-es főúton közlekedett Veszprém felől Balatonfűzfő irányába, amikor az előtte haladó 36 éves litéri lakos Mercedes típusú személygépkocsijával indokolatlanul fékezgetni kezdett. A kamionos megkísérelte megelőzni a Mercedest, de ez a forgalmi helyzet miatt nem sikerült, így azt Litér belterületére érve, az első buszöbölnél az út jobb oldalára szorította. Ekkor a gépkocsi litéri vezetője és utasa is kiszállt, felmásztak a kamion fülkéjére, és az ablakait kezdték ütlegelni.
A Renault Magnum kamion vezetője ettől megrémülve gáz és riasztó fegyvert vett elő (tartási engedéllyel nem rendelkezik), majd a Mercedes vezető fejére irányzott lövést adott le. A lövés a reflexszerűen kezét arca elé emelő férfinek 8 napon belüli sérülést okozott. A leszorítást eredményező manővert a sofőr a gépjármű fékhibájával magyarázta.
A kamion vezetője ellen közúti veszélyeztetés, valamint súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás a Balatonalmádi Rendőrkapitányságon. Vezetői engedélyét bevonták, a kamion a műszaki vizsgálat idejére pedig lefoglalták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


