Javuló tendencia
Tavaly csökkent a balesetek száma az autópályákon
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. közleménye szerint az általuk kezelt gyorsforgalmi úthálózaton 2011-ben tovább csökkent a balesetek száma, és javuló tendencia figyelhető meg az egyéb baleseti mutatók tekintetében is.
2012.02.24 11:23ma.huAz ÁAK Zrt. szakemberei folyamatosan elemzik a társaság kezelésében lévő autópálya-szakaszokon bekövetkező balesetek körülményeit és azok kiváltó okait. Az elmúlt évek során regisztrált pályaesemények értékelése és a közlekedésbiztonsági szakterületen leggyakrabban használt statisztikai mutatók alapján elmondható, hogy az útkategóriák közül az autópályák forgalombiztonsága a legkedvezőbb. A hazai autópályákon gyakorlatilag háromszor kisebb a baleseti kockázat, mint az országos közutakon, ugyanakkor az egyes balesetek átlagosan súlyosabbak, hiszen a forgalom átlagsebessége is lényegesen nagyobb.
A 2011-es statisztikai adatok elemzését követően megállapítható, hogy az ÁAK gyorsforgalmi úthálózatán bekövetkezett balesetek száma az előző évhez viszonyítva mintegy 29 százalékkal csökkent, ezen belül 30,4 százalékkal kevesebb anyagi kárral, illetve 20,9 százalékkal kevesebb személyi sérüléssel járó szerencsétlenség következett be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


