Nem csak a benzin bajos
Pöfögés: Kínában az elektromos is szennyez
A Kína útjain közlekedő elektromos autók szennyezőbbek a benzineseknél, s jóval károsabbak az emberek egészségére is - állítják az amerikai Tennessee Egyetem kutatói nemrég publikált tanulmányukban.
2012.02.20 14:06MTIA szakemberek 34 kínai nagyvárosban ötfajta technológiát használó jármű károsanyag-kibocsátását és egészségre gyakorolt hatását vizsgálták. "Az elektromos autók kibocsátása ott keletkezik, ahol a működéshez szükséges elektromosságot termelik, nem pedig ott, ahol a járművet használják. Kínában pedig az elektromos energia előállítása 85 százalékban fosszilis tüzelőanyag, 90 százalékban szén égetésével történik" - írja a tanulmány.
Ugyanakkor az erőművek leggyakrabban a sűrűn lakott területeken kívül esnek, vagyis az emberek kisebb mennyiségben lélegzik be azok kibocsátását az utakon közlekedő benzines járművekénél.
Ez az eltérés sem elég azonban, hogy az okozott ártalmakat kiegyenlítse - magyarázzák a szerzők. A környezetbarát elektromos autók működtetése összességében kilométerenként jóval nagyobb károsanyag-kibocsátással jár, mint a hagyományos, benzines autóké.
A tanulmány készítői kiemelik: az elektromos járművek akkor érik el környzetvédelmi céljukat, ha tiszta energiaforrást használnak. Kínában és a világ más területein is kiemelt fontosságú a tisztább energiákra és a kibocsátás-csökkentésre való koncentrálás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


