Egy-két órát szántak rá

Autóhitelek: gyorsan döntött a vásárlók többsége

Miközben az elmúlt 6 év során a magyarok mintegy 1.600 milliárd forint hitelt vettek fel autóvásárlásra, a hitel kiválasztására a vásárlók zöme alig 1-2 órát fordított.

2012.02.16 07:40MTI

A Budapest Bank felmérést végzett az autót vásárlók körében, amelynek során azt vizsgálták, hogy az elmúlt hat évben autójukat részben vagy egészben hitelre vásárlók milyen szempontok alapján választották ki a megvásárolt személygépkocsit és a hozzá kapcsolódó finanszírozási formát.
    
A kutatást az NRC Kft. végezte 2012. január 16-23. között, a 23-59 éves autóvásárlók körében, 1.000 fős mintán. A megkérdezettek legfeljebb 6 éve vásároltak maximum 12 éves, 600 ezer és maximum 10 millió forint  értékű autót saját tulajdonba, a vásárláshoz hitelt igényeltek, az autó és a hitel kiválasztásában ők hozták a döntést. A mintában a használt autót és új autót vásárlók aránya 60-40 százalék volt.
   
A kutatásban megkérdezettek az elmúlt hat évben átlagosan két és fél millió forint értékű személygépkocsit vásároltak, amelyre jellemzően másfél millió forintos hitelt vettek fel, átlagosan hat éves futamidőre. Dacára a viszonylag hosszú futamidejű, nagy összegű hiteleknek, a megfelelő finanszírozási konstrukció kiválasztására alig fordítottak időt - derült ki a felmérésből.
   
Az összegzés szerint az autóvásárlás során a válaszadók 65 százaléka számára az autó ára, illetve márkája volt a legfontosabb szempont, míg a hosszabb távú előnyök (például az alacsony fogyasztás vagy az olcsó szervizelés) jóval kisebb jelentőséggel bírtak a döntés során. Az árérzékenység azonban a finanszírozási konstrukció kiválasztása során nem jelentkezett: az évekre szóló eladósodás ellenére a válaszadók harmada kevesebb mint egy órát, másik harmada mindössze 1-2 órát töltött ezzel.
   
A használt autót vásárlók körülbelül háromszor, az új autót vásárlók mintegy kétszer annyit foglalkoztak saját bevallásuk szerint az autó kiválasztásával, mint a finanszírozással kapcsolatos ügyekkel (a konstrukció kiválasztásával és a hitel-, illetve lízingügyintézéssel). Míg a megkérdezettek átlagosan öt autót néztek meg személyesen, addig a hitelek közül jellemzően csak kettőt hasonlítottak össze, a válaszadók fele pedig elfogadta az első bemutatott ajánlatot.
   

A hitel kiválasztásánál a legfontosabb szempont az alacsony törlesztőrészlet, az ügyintézés egyszerűsége és gyorsasága volt a megkérdezettek számára, valamint az, hogy mindent egy helyen lehetett intézni. Használt autó esetében például általában a kereskedő intézte az eredetiségvizsgálatot és a műszaki állapotfelmérést is. A legtöbben az autókereskedőknél tájékozódtak a finanszírozási formákról is, a válaszadók közel 80 százaléka pedig itt kötötte meg hitelszerződését is. Azok közül, akik hitelüket az autókereskedőn keresztül vették fel, 40 százalékuk mondta, hogy megnézett egyéb finanszírozási lehetőségeket is, 35 százalékuk viszont egyáltalán nem járt utána más konstrukciónak.
   
A kellő tájékozottság hiányára utal, hogy a válaszadók egyharmada nem tudja, mit jelent a thm (teljes hiteldíj mutató), 42 százalékuk azt mondta, a hitelajánlatok túl bonyolultak, így nem is tudja őket összehasonlítani.
   
A felmérés szerint a hitelekkel kapcsolatos attitűd változását ugyanakkor jól mutatja, hogy a kutatásban résztvevők 73 százaléka ma már úgy gondolja, hogy érdemes alaposan utánajárni a különböző hitelajánlatoknak. Meglévő hitelével a megkérdezettek több mint fele nem igazán elégedett, 71  százalékuk azt állítja, hogy ha most kellene autóhitelt felvennie, több időt fordítana annak kiválasztására - olvasható a Budapest Bank összegzésében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.