A legjobbak között ért célba
Gokartba pattant Michael Schumacher
A hétszeres világbajnok rekorder Lonatóban tesztelt a Tony Kart színeiben, miközben fia, Mick is akcióba lendült.
2012.01.28 11:53F1-live.huMichael Schumacher jól érezte magát, és szokásához híven tempós köröket futott.
A Mercedesnél versenyző legenda már korábban elmondta, hogy karácsony óta intenzív edzéseket folytat, és nagy erőkkel készül a 2012-es szezonra, de kissé türelmetlen, mivel rég ült autóban.
Michael Schumacher-nek még mindig várnai kell egy pár hetet, hogy akcióba lendülhessen a 2012-es évre tervezett autójával a királykategóriában, és többek között emiatt is döntött úgy, hogy részt vesz egy teszten Lonatóban, ahol ismét a Tony Kart színeiben gurult pályára az olaszországi helyszínen.
Schumacher a KF2 kategóriában szereplő gépet terelgette az élvezetes olasz aszfaltcsíkon, és rendkívül jó köridőket futott a hivatalos tájékoztatás szerint.
Schumacher legjobb ideje 41’8 volt, mely egyben a valaha futott legjobbak között volt. A pályán ott volt Michael fia, Mick is, aki a Tony Kart KF3 gépével próbált gyors köröket futni. A fiatal versenyző, akit csak „Gyors Mick-nek” neveznek, szintén remek teljesítményt nyújtott.
A hírek szerint Michael a második tesztnapon, pénteken is ott volt a pályán Lonatóban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


