Nagyobb sebességbe kapcsolnak
500 ezer autóra hajt a Volkswagen
A Volkswagen az idén el akarja érni az 500 ezres értékesítési számot az Egyesült Államokban - közölte újságírókkal a Volkswagen amerikai üzleti igazgatója, Jonathan Browning vasárnap New Yorkban.
2012.01.08 18:10MTIA Volkswagen 2011-ben 444 192 autót adott el az Egyesült Államokban, 23 százalékkal többet mint egy évvel korábban. Ebből a VW márka részesedése 324 402 autó volt, 26 százalékkal több mint 2010-ben.
A Volkswagen legsikeresebb VW márkájú modellje az Egyesült Államokban a Jetta, amiből tavaly 150 515 kelt el, 55 százalékkal több mint 2010-ben. Jonathan Browning még tavaly közölte, hogy a Passat modell Amerikában gyártott változatától a Jetta eladási számaival vetekedő értékesítési sikert várnak. Bejelentette egyúttal, hogy az amerikai modellkínálatot egy a Tuaregnél nagyobb, három üléssoros SUV modellel tervezik bővíteni.
A Volkswagen egymilliárd dollárt fektet chattanooga-i üzemének bővítésébe, ahol tavaly kezdte meg a Passat modell amerikai változatának gyártását. További 400 millió dolláros beruházással egy motorgyárat épít Mexikóban észak-amerikai autógyárainak ellátására.
Az üzem 2013-ban kezdi meg a termelést évi 330 ezer autómotor gyártásával. A Volkswagen 2013-tól vár nyereséget az Egyesült Államokban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


