Csőd fenyegeti
Gyorssegélyt kap a Saab Kínából
Azonnali segélyt kap Kínából a csődtől fenyegetett svéd Saab sürgős fizetési kötelezettségeinek rendezésére.
2011.12.13 16:46MTIA cég szóvivője keddi rádiónyilatkozatában elmondta: az új tulajdonos, a kínai Youngman autógyár a szükséges pénzt rendelkezésre bocsátotta. A szóvivő az összeg nagyságáról nem nyilatkozott.
Az azonban továbbra is nyitott, hogy a 3.500 alkalmazott két hete esedékes bérét mikor tudják kifizetni.
Kínai tulajdonba kerül a svéd Saab - közölte október végén a társaság csődbiztosa, aki egyben leállíttatta a szeptember vége óta folyamatban lévő csődvédelmi eljárást.
Az aláírt szándéknyilatkozat értelmében a pekingi Yougman autógyár és a Pang Da autókereskedelmi vállalat megveszi az összes részvényt - médiaértesülések szerint 100 millió euróért -, és biztosítja a pénzt a svéd autógyár átszervezéséhez. A megállapodás hosszú vergődés végére tesz pontot: a Saab pénzügyi helyzete folyamatosan romlott azóta, hogy 2010-ben az időközben Spykerről Swedish Automobile-ra átnevezett holland vállalat megvette a General Motorstól közel 80 millió dollárért.
Pénzhiány miatt a gyár már korábban is többször is leállt, mert nem tudták kifizetni a beszállítókat, utóbb pedig már a csaknem négyezer dolgozó bérét sem tudták utalni. Az üres cégkassza miatt a gyár nyolc hónapja gyakorlatilag nem termel.
A két kínai vállalat már a nyáron jelezte, hogy részesedést vesz a Saabban, de akkor még csak többségi tulajdonrész-vásárlásról volt szó. A Saab már a sokadik nagy nyugati autómárka, amelyet kínaiak vesznek meg: korábban a Volvo, az Aston Martin, a Jaguar és a Land Rover is kínai tulajdonba került.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06