Nem történt műszaki meghibásodás
Füst a metróban: egy vasdarab hullott a sínre
Nem műszaki meghibásodás, hanem a pályatestre esett vasdarab keltette elektromos ív okozta a füstöt, amely miatt ma reggel ki kellett üríteni a Deák Ferenc téri metróállomást.
2011.12.09 15:20MTIA fővárosi tűzoltóság szóvivője reggel azt mondta: a BKV jelzése alapján azért vonultak hármas, kiemelt fokozattal a helyszínre, mert a bejelentés szerint az egyik szerelvényben tűz ütött ki, és a közlekedési társaság kérésére segédkeztek a metró Deák téri állomásának kiürítésében.
Kisdi Máté közlése szerint hőkamerákkal is átvizsgálták a metrószerelvényét, de nem találták meg a tűz okát, ezért azt valószínűsítették, hogy a füst a fékrendszerből származott.
A BKV közleményében tudatta: a zavart az okozta, hogy "egy idegen, fémtartalmú tárgy" a pályatestre került, és elektromos ívet húzott a tápfeszültséget adó harmadik sín és az állomásra beérkező jármű forgóváza között.
A tizedmásodpercekig tartó elektromos ív hatására a fémtárgy elolvadt, a járműben kár nem keletkezett - tette hozzá a BKV. A helyszínelés ideje alatt a 3-as metró vonalán a Nagyvárad tér és a Lehel tér között pótló autóbuszokkal lehetett utazni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


