Ezekkel a sofőrökkel baj van
Hiába kötelező: az autósok csak halogatják
Az autósok jelentős része idén is az utolsó napokra hagyja kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának megkötését.
2011.11.28 07:15ma.huA 30 százalékos baleseti adó hatásának ellensúlyozására csak azoknak van esélyük, akik biztosítást váltanak, így aztán a kotelezo.hu szakértői portál a kampány zárásáig hátra lévő néhány napra is még 100-150 ezer autós rohamát jelzi előre. Ha valaki az utolsó pillanatban, maga mondja fel régi szerződését, mindenképpen utólag is igazolható módon tegye ezt meg.
„A közkeletű elképzelésekkel szemben most – december 1-jéig – csak a meglévő szerződés felmondását kell eldönteni, így azoknak is célszerű a következő néhány napban lépniük, akik csak a váltásban biztosak, az új biztosítóról még nem tudtak dönteni – javasolja Lantos Lóránt, a kotelezo.hu szakértői portál vezetője. – Az új biztosítónál csak december 31-ig kell megkötni az új biztosítást.”
Annak az autósnak, akinek felmondása nem érkezik el a törvényi határidőn belül a jelenlegi biztosítójához, az adott autóra a következő egy év során már csak ennél a biztosítónál rendelkezhet kötelezővel. Ha ennek ellenére egy másik biztosítóval köt szerződést, az a törvény értelmében érvénytelen lesz. Ezért célszerű a felmondásról időben gondoskodni, és arról hivatalos visszaigazolást is szerezni. Ha alkuszon keresztül zajlik a folyamat, ez a visszaigazolás tőle fog automatikusan megérkezni.
Aki a biztosítónál közvetlenül intézkedik, saját magának kell meggyőződnie, beérkezett-e a dokumentum, amelynek minimálisan az elhagyni kívánt biztosító nevét, az aktuális biztosítás kötvényszámát, a rendszámot, valamint az üzembentartó nevét, címét, felmondási szándékát kell tartalmaznia. Fontos, hogy aki az utolsó pillanatban, saját maga intézi a felmondást, ezt vagy faxon tegye, és őrizze meg a fax visszaigazolását a sikeres adásról, vagy személyesen tegye a biztosító valamelyik fiókjában, ahol ne feledjen igazolást kérni a felmondólevél átvételéről!
A kotelezo.hu – az alkuszok többségéhez hasonlóan – a dokumentumok biztonságos feldolgozhatósága érdekében a november 30. éjfélig beérkező ügyfélmegbízások esetén tudja átvállalni az ügyfél helyett a régi szerződés felmondását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


