Ittasan vezette a frontálisan ütköző autót
Őrizetbe vették a családi tragédiát előidéző sofőrt
Őrizetbe vették azt a férfit, aki ittasan okozott négy halálos áldozatot követelő balesetet hétfő este Kecskemét és Kiskunfélegyháza között a régi 5-ös úton.
2011.11.15 13:05MTIMihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint a vizsgálat nyomán kiderült: a 45 éves kiskunfélegyházi férfi a tragédia előtt Kiskunfélegyháza felől Kecskemét irányába haladva egy utánfutós személygépkocsi előzésébe kezdett, de a manővert már nem tudta befejezni, és a főút 105-ös kilométerszelvényének közelében frontálisan összeütközött a szemből szabályosan közlekedő autóval.
A karambol következtében a másik gépkocsiban utazó 41 éves férfi és 39 éves felesége a helyszínen életét vesztette. A házaspárnak az első hírekben szereplő információkkal ellentétben egy hat- és egy nyolcéves lánya volt. Az idősebbik gyermek belehalt sérüléseibe, a másik kislány állapotát a helyszínen sikerült stabilizálniuk a mentőknek, de a kórházban ő is meghalt.
A baleset okozója súlyos sérüléseket szenvedett, és szintén kórházba került. Mivel felvetődött az ittasság gyanúja, vért vettek tőle, majd őrizetbe vették.
A helyszínelés közben a rendőrök a nyilvántartási adatokból megállapították, hogy a szülőknek van még egy 11 éves fiúgyermekük, ezért a baleset környékét különös figyelemmel vizsgálták át. Kiderült, hogy a fiú a család kecskeméti lakásában tartózkodik. A többi hozzátartozóval együtt őt is pszichológus bevonásával értesítették - közölte a sajtószóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06