Legyőzte cseh riválisát
Autókrossz Eb: aranyat nyert Kárai Tamás
Kárai Tamás az első helyen végzett a touring kategóriában az olaszországi Maggioréban rendezett hétvégi autókrossz Európa-bajnoki futamon, és ezzel megnyerte a kontinentális sorozatot.
2011.09.26 19:40MTIA szövetségtől kapott tájékoztatás szerint az orosházi pilóta a sportág történetének első felnőtt magyar Eb-győztese lett.
Az idényzáró olaszországi verseny előtt csak néhány pont előnye volt Kárainak az évek óta legnagyobb ellenfelének tartott cseh Vaclav Fejfárral szemben, így egyértelmű volt, hogy aki nyeri az utolsó versenyt, azé az Eb-cím. A magyar autóversenyző és gépe, a Fábia a legfontosabb pillanatokban azonban nem hibázott, így az övé lett a trófea.
Kárai Tamás 2000-ben kezdte pályafutását, majd nem sokkal később már bemutatkozott a nemzetközi porondon is. Két évvel ezelőtt nagyon közel került az Európa-bajnoki címhez, ám - miután az előző esztendőben a harmadik helyen zárt -, be kellett érnie az ezüstéremmel.
Az elmúlt idényben autót váltott, de az első szezon inkább keserűséget, mintsem sikereket hozott neki a Skoda Fábiával. A technika azonban idővel kiforrott, tökéletesen megbízhatóvá vált, és ennek köszönhetően az idei kontinensviadalon Kárai a tíz futamból ötöt megnyert.
A juniorok között Szabó Krisztián korábban kétszer szerzett aranyat, de a felnőttek között ez a sportág első magyar Európa-bajnoki elsősége.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


