Vége a parkolós rémálmoknak
Fellélegezhetünk: magától tud parkolni az autó
A Bosch budapesti fejlesztési központjában fejlesztik azt a parkolás-segítő rendszert, amelynek segítségével a vezetőnek csak a pedálokat és a váltót kell kezelnie, a kormányt az autó saját maga tekeri - mondta Henk Becker, a Bosch budapesti fejlesztési központjának vezetője egy bemutatóval egybekötött sajtótájékoztatón Budapesten.
2008.04.14 08:40MTIA rendszer - miközben a gépjármű elhalad a parkoló autók mellett - kiválasztja a megfelelő méretű helyet, majd kiszámítja, hogy a manőverhez milyen kormánymozdulatok kellenek, végül beparkolja az autót. A gépjármű vezetőjének természetesen bármikor lehetősége van beavatkozni a parkolás folyamatába.
A parkolást segíti a - már elterjedt - ultrahangos rendszer, amely mind vizuálisan, mind hangjelzéssel tájékoztatja a vezetőt, hogy az autó előtt vagy mögött milyen távolságra vannak akadályok - mondta Henk Becker.
A rendszer megvásárolható külön is, de egyes autógyártók extraként fogják kínálni az új gépjárművekbe. A Bosch automata kormányzás nélküli kivitelben is kínálja a terméket, ekkor a számítógép csupán tanácsolja a vezetőnek, hogy milyen kormánymozdulatokat tegyen parkolás közben.
A vezérlőegység természetesen kalibrálható a különböző autótípusokhoz, a karosszéria formája vagy a fordulókör függvényében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


