Pedig jól jönne
Egyelőre semmi jele az útdíjnak
A használatarányos útdíj tervezett 2013-as bevezetésének egyelőre semmi jele, pedig a magyarországi közbeszerzési gyakorlat szükségessé tenné a fejlesztés elindítását.
2011.09.19 08:12MTIErről írt hétfői számában a Napi Gazdaság. A lap szakemberekre hivatkozva azt írta: az új rendszer - amelyet Románia kivételével a környező országok mindegyike alkalmaz - igazságosabb lesz, ám a tehergépjárművek útdíjköltségeit növeli.
Mint írták, nemzetközi összehasonlításban is indokolt lehet a díjnövelés, mert Magyarországon viszonylag alacsony ez a tarifa. Például az egynapos matrica 3000 forintba került, ezért teljes sztrádahasználat jár, miközben Szlovákiában vagy Svájcban kilométerenként 0,08 eurót (275 forint/euró árfolyam mellett 22 forintot) fizetnek.
Így a Hegyeshalom-Szeged közötti útvonal 7480 forintba kerülne.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


