Nem gurulunk előre
Roppant nehéz fiatal használt autóhoz jutni
Nem csak az új nem kell: komoly zavarok tapasztalhatók a használtautó-piacon is.
2011.09.07 08:33ma.huA teljes piaci kínálat több mint négyötödét megjelenítő Használtautó.hu portálon egy éve még több mint 24.000, 2011. júliusában már csak 16.200 három évesnél fiatalabb személyautó között válogathattak az érdeklődők. Ez közel egyharmadnyi visszaesés és mintegy 7 százalékos átlagár-növekedéssel járt együtt: vagyis hiába magas az érdeklődés a néhány éves autók iránt, azokhoz egyre nehezebben és a korábbinál magasabb áron lehet csak hozzájutni.
Ez azt jelenti, hogy a használtautó-kereskedők közül is többen kerülhetnek nehéz helyzetbe.
A kínálat kiszáradása
Három oknak köszönhető a hanyatlás. Egyrészt már 2009-ben a korábbi érték töredékére esett vissza az eladott új autók száma. Másrészt a gazdasági nehézségek miatt azok a magánszemélyek is tovább tartják meg autóikat, akik korábban 2-3 év után – sokszor beszámítással – lecserélték azt a márkakereskedőjüknél. A céges flották esetében pedig egyértelműen érzékelhető a cserék legalább 9-12 hónapos kitolása - írja közleményében a hasznaltauto.hu.
„A kielégítetlen kereslet egy részét a növekvő import töltheti majd be, amit az avultatás miatt időlegesen kedvezőbbé váló regisztrációs adó is elősegít – magyarázza Szemes Árpád, a portál ügyvezetője. – A helyzet azonban az újautó-importőrök számára is jelenhet lehetőséget, akik most a kedvezőtlenebb feltételekkel kínált 1-3 éves járművek helyett új autó vásárlására is rábírhatják az érdeklődők egy részét. Annál is inkább, mert pontosan ismert, mit is keresnek, milyen igényeket támasztanak ezek a potenciális vásárlók.”
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


