Alternatív üzemanyag
Ez nem LPG! Megnyílik az első nyilvános CNG töltőállomás
Hamarosan Budapesten is megnyílik az első nyilvános CNG (Compressed Natural Gas - sűrített gáz) töltőállomás az alternatív földgáz és biogáz üzemű gépjárművek számára.
2011.09.05 07:00MTIGyőr és Szeged után Budapesten egy meg nem jelölt Mol kútnál üzemel majd a CNG töltőállomás a Főgáz beruházásában - közölte a Magyar Gázüzemű Közlekedési Klaszter Egyesület (MGKKE).
A CNG nem azonos az LPG néven használt autógázzal, amelynek elsődleges alapanyaga a kőolaj.
A CNG járművek a dízelüzemmel összehasonlítva ötödével, a benzinüzemhez képest pedig több mint harmadával kevesebb költséggel üzemelnek egy kilométerre vetítve. A győri kútnál például két éve 249,9 forintért lehet vásárolni kilónként a CNG-t, ami energiatartalom alapján számolva 166 forintos literenkénti benzinárnak felel meg az MGKKE közlése szerint.
Az országban az első biogázból táplált CNG kút Zalaegerszegen, a helyi szennyvíztisztító telepen működik, igaz, jelenleg még nem nyilvános kútként.
Az MGKKE szerint nő az igény a CNG motorral felszerelt járművekre, amelyek károsanyag kibocsátása messze elmarad a hagyományos járművekétől.
Az MGKEE az idén áprilisban alakult. Az akkori közlés szerint az egyesület céljai között szerepel, hogy 3-5 éven belül a CNG üzemű járművek és gáztöltők aránya elérje a járműpark, illetve a kutak számának egy százalékát. Ez 25-30 nyilvános gáztöltőállomást jelentene, amely ellátna mintegy 1.500 gázzal üzemelő autóbuszt, 1.100 nehéz teherjárművet és 10-15 ezer személygépkocsit. Ez a belföldi közlekedés energiafelhasználásának 2 százalékát jelentené.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


